Az utóbbi hetekben valami megváltozott Glelrun utcáin.

  A b?n?zés hirtelen, felt?n?en cs?kkent. A városban egyre kevesebb volt a lopás, a szélhámosság. De ennek nem az ?rz?k szokásos jár?rei voltak az okai.

  Hanem Kierg.

  Mindenki hallotta a t?rténeteket. Tolvajok és bajkever?k t?ntek el az éjszakában, hogy másnap sérülten, megverve kerüljenek el?. Néhányan súlyosan megsérültek, mások egy életre megtanulták, hogy jobb, ha nem térnek vissza. A hírek hamar terjedtek, és vele együtt valami más is.

  Egy kül?n?s, nyomasztó félelem.

  Az emberek a s?tét utcákon nem mertek hangosan szólni, s?t, még suttogva sem merték kimondani a nevét. Kierg alakja rémálommá vált, aki bárhol és bármikor ott lehet, és akinél lehetetlen megjósolni, mikor fog k?zbeavatkozni.

  Egy nap Vyth a piactéren haladt át, amikor halk beszélgetés üt?tte meg a fülét. Két árus állt a standjuk m?g?tt, portékáikat rendezgetve, k?zben sietve, szinte rejt?zve suttogtak egymásnak.

  "Nem tudom eld?nteni, mi lenne, ha ?sszefutnék vele." mondta az egyik, egy id?sebb, er?s testalkatú férfi. "? vajon megvédene... vagy eltiporna, ha rossz napja van?"

  A másik árus, egy fiatalabb, soványabb alak idegesen bólintott. "Pontosan. Olyan, mint a vihar. Megtisztítja az utcákat, de bármikor els?p?rhet téged is."

  Vyth elhaladt mellettük, de hallotta, ahogy a szavak tovább kísérik ?t. A kétségek, a bizonytalanság. A félelem, amit Kierg puszta létezése okozott.

  Nem tetszett neki, amit hallott, mégis kénytelen volt elfogadni, hogy a városlakók reakciója nem alaptalan. Kierg valóban túllépett azon a bizonyos határon.

  Mik?zben továbbhaladt a téren, egyre inkább úgy érezte, Glelrun lassan már nem az a hely, amit korábban ismert. és fogalma sem volt róla, hogy valaha újra az lesz-e még.

  Vyth egyre t?bbet hallott pletykákat. Elkapott félmondatokat a gyakorlótéren, suttogásokat a k?rletek k?z?tt. Kierg-et látták éjszakánként. A kik?t?ben, a szegénynegyed határán. Olyan helyeken, ahol az ?rz?k ritkán t?ntek fel, és ha mégis, nem szívesen maradtak sokáig.

  Egyik reggel, mikor Vyth épp a páncélját csatolta fel, egy fiatal ?rz? lépett oda hozzá. Zavartan, de láthatóan beszélni akart.

  "Vyth..." kezdte halkan. "A múlt éjjel szolgálatban voltam a déli kapunál. úgy... éjfél k?rül. és láttam valakit a tet?k?n mozogni. El?sz?r azt hittem tolvaj. De aztán megvillant a k?penye. Az a s?tét, v?r?s bels? béléssel. Mint... Kierg-é."

  Vyth ránézett, de nem szólt. Az ?rz? folytatta.

  "Nem tett semmit. Csak figyelt. Aztán elt?nt a kik?t? felé."

  Kés?bb egy másik ?rz? is hasonlóval állt el?. A szegénynegyed egyik sikátorából gy?jt?tték be egy b?n?z? holmijait, de ? maga nem volt ott. A f?ld?n vér, egy repedt penge és egy égett folt jelezte, valami t?rtént. és senki nem jelentett semmit.

  A nap végére Vyth fejében egyre csak zakatolt a kérdés.

  Mit csinál Kierg éjjelente?

  A t?rténetek egyre inkább ugyanarra mutattak. Gyanús alakok t?ntek el. Olyanok, akikr?l mindenki tudta, hogy csak bajt okoznak, de senki nem mert szembeszállni velük.

  Most viszont már nem voltak sehol.

  Nem volt tanú, nem volt bejelentés, nem volt semmi. Csak nyomok. és félelem.

  A tér zsúfolt volt, mint minden délután. árusok kiabáltak egymásnak, gyerekek szaladtak végig a standok k?z?tt, az élet lüktetett, ahogy mindig. Aztán valami t?rtént.

  Egy test zuhant le a tér egyik faláról, és hatalmas csattanással érkezett a k?burkolatra. A zaj egy pillanat alatt elnémította a k?rnyéket.

  A férfi, aki a f?ldre zuhant, nehezen mozdult. Bordái láthatóan elt?rtek, a karjával próbálta védeni magát, mik?zben fulladozva próbált leveg?t venni. Néhányan felsikoltottak, mások hátrálni kezdtek, de senki nem sietett oda segíteni. Nem mertek.

  A fal peremén egy magas alak jelent meg. Kierg.

  Lassan ereszkedett le a lépcs?n, hangtalanul. Arca árnyékban maradt, de a v?r?s szemei félelmetesen izzottak a napfényben.

  Megállt a f?ldre zuhant férfi f?l?tt, aki reszketve próbált távolabb mászni.

  ?Ez még kevés volt ahhoz, amit megérdemelsz.” mondta Kierg halkan.

  A férfi ismert volt. Egy hírhedt tolvaj, aki éveken át elkerülte az igazságszolgáltatást. A lakosok arcán nem volt szánalom, de a rémület ott vibrált.

  Vyth a t?meg szélén állt, mozdulatlanul. Látta a zuhanást, hallotta a szavakat. és nem akarta elhinni, amit látott.

  Régen Amarah nem így tett volna. Nem szégyenített volna meg senkit a t?meg el?tt. Nem dobta volna oda, mint egy vadat a nép k?zé, hogy rettegjenek t?le. Akkor még megállítani akart, nem elrettenteni.

  Most viszont, a tér nem csak néma volt, hanem dermedt is. Az emberek tekintetei nem hála vagy tisztelet jeleit hordozták. Félelem volt bennük. Mély, némán lappangó félelem.

  és Vyth szívében el?sz?r villant fel a kérdés, amit eddig nem mert kimondani. Vajon Kierg még mindig harcol... vagy már csak vadászik?

  Másnap este Vyth megtalálta Kierg-et az egyik ?rszobánál, a városfal k?zelében. Kierg a falnak d?lve ült, karjait keresztbe fonta, tekintete üresen meredt az el?tte elterül? s?tétségbe.

  Vyth halkan k?zeledett, majd megállt mellette.

  "Ma újra a fél város rólad beszélt." jegyezte meg csendesen, ahogy megállt mellette.

  Kierg nem mozdult, csak válaszolt.

  "Akkor legalább tudják, hogy figyelek."

  Vyth sóhajtott. "De ezt nem így kellene."

  "Miért nem?" fordította felé a fejét Kierg. A hangja nem volt ingerült, de úgy válaszolt, mint aki ezerszer végiggondolt már mindent.

  "Régen nem félelemmel tartottuk fenn a rendet. Nem azért hallgattak ránk, mert féltek, hanem mert bíztak bennünk. Benned is." mondta Vyth, halkan, de komolyan.

  Stolen story; please report.

  "és hová jutottunk azzal a bizalommal? " kérdezte Kierg. "Aki hibázik, azt meg kell állítani."

  "De nem megalázni. Nem eltaposni. Ez már nem az az ?svény, amit együtt jártunk. Ez nem igazságszolgáltatás volt, hanem megfélemlítés. Az emberek már nem tisztelnek. Félnek t?led." mondta Vyth.

  Kierg csendben nézte egy darabig. Aztán halkan megszólalt.

  "és szerinted a tisztelet megvédte Glelrun-t Vorgath ellen?" kérdezett vissza halkan Kierg. A hangja nyugodt volt, de hideg. "Akkor is féltek. Csak akkor nem t?lem."

  Vyth elhallgatott. Aztán mégis megszólalt. "Ez, amit most csinálsz... ez már nem az, amit az ?rz?k tesznek."

  Kierg nem nézett rá. Csak el?re meredt.

  "Az emberek nem becsülik a k?ny?rületet, csak az er?t. Ezt te is tudod. A jó szándék kevés. A félelem... m?k?dik."

  Vyth szemei elkomorultak. "Tudod, mi a legfélelmetesebb ebben? Hogy te tényleg hiszel ebben."

  Kierg lehunyta a szemét. Nem válaszolt.

  és ez volt a legnyugtalanítóbb.

  Másnap a szegénynegyed poros utcáján kora este még gyerekek játszottak, néhány feln?tt árut pakolt egy kopottas bódé m?g?tt, mások a k?zeli kútnál beszélgettek. A leveg? meleg volt, de valami feszültség vibrált benne.

  Aztán hirtelen kiabálás hallatszott. Három fiatal rohant végig az utcán, egyikük egy zsákkal a hátán, tele élelmiszerrel és gyógyszeres üvegekkel.

  Nem jutottak messzire.

  Kierg egy sz?k sikátorból lépett eléjük, hogy megállítsa ?ket. A fiatalok megtorpantak. Egyikük hátrált volna, de Kierg egyetlen ugrással ott termett, és megragadta a hátsó fiú ruháját. A fiú f?ldre esett, Kierg pedig mellé lépett, lehajolt, és a vállára nehezedett.

  "Hol van a t?bbi?" kérdezte halkan.

  A fiú remegett. Nem válaszolt.

  "Hol?" kérdezte újra, ezúttal nyomott is rajta egyet. A k?vek felhasították a tenyerét, de Kierg tekintete változatlan maradt.

  A másik két tolvaj el akart szaladni, de egy s?tét aura lobbant fel Kierg tenyerében. Nem mozdult, csak rájuk nézett, és a fiúk megdermedtek, mintha az árnyék tartaná ?ket fogva.

  Az emberek némán figyeltek. Gyerekek bújtak anyjuk szoknyája m?gé, férfiak némán szorították ?ssze ?klüket. Egyikük sem szólt. Csak néztek.

  Kierg lehajolt a f?ld?n fekv?h?z, aki már sírt.

  "Ha most azonnal nem beszélsz, elt?r?m a karod."

  A fiú megremegett. "Kérem... csak éhesek voltunk..." A hangja elhaló volt. Kierg mozdulatlan maradt.

  Végül elengedte. A másik kett? csak akkor tudott újra megmozdulni, amikor Kierg hátralépett.

  Másnap reggel a piac k?rnyéke lassan benépesült. Néhány árus még csak épp kipakolt, mások már halk szóváltásokba kezdtek a portékáik f?l?tt. A leveg? fülledt volt.

  Vyth némán sétált az egyik mellékutcán. Nem keresett semmit. Csak figyelt.

  Egy k?pados árnyékában két asszony beszélgetett. Halk szavaikat nem nekiszánták, de elég k?zel volt, hogy hallja.

  "...láttam, mit tett azzal a fiúval. Nem volt helyes." "és ha ma tolvajt aláz meg, mi lesz holnap? Ha valakit csak gyanúsnak talál?" "Nem tudom... csak azt tudom, hogy már nem érzem magam biztonságban."

  Egy harmadik hang is csatlakozott.

  "Nem vagyok tolvaj... de néha mégis félek, hogy rám is sor kerül."

  Vyth megállt egy pillanatra. Nem nézett rájuk, és nem szólt semmit. Csak állt ott némán, a csendben visszhangzó mondat súlya alatt.

  Másnap délután a Tanács újra ?sszeült. Már majdnem mindenki helyet foglalt. Vyth is lassan leült, karjait lazán ?sszefonta, és némán figyelte az arcokat. Aryn a k?zponti asztalnál állt, arcán nyugalom, de tekintetében éberség ült.

  Néhányan halk szavakkal váltottak véleményt, mások csendben ültek, de mindnyájan ugyanazért j?ttek.

  Aryn szólt el?sz?r.

  "Tudom, mi t?rtént tegnap este. és azt is tudom, hogy sokan k?zületek nem el?sz?r hallanak Kierg... módszereir?l."

  "Nem módszerek ezek, hanem megfélemlítés." szólalt meg egy id?s férfi. "Aki a nép szeme láttára aláz meg valakit, az már nem védi a várost. Uralkodik felette."

  Egy másik tanácstag bólintott. "Ez már nem csak a rendfenntartás határán van. átlépte azt. és ha most nem állítjuk meg, legk?zelebb talán már nem csak tolvajokat faggat."

  "Talán már most sem csak ?ket." morrant egy n? a sarokban.

  Aryn lassan végignézett rajtuk. "értem az aggodalmatokat. én is figyelem a változásokat. De Kierg eddig minden tettével a város védelmét szolgálta. Nincs bizonyíték arra, hogy ártatlanokat bántott volna."

  "Egyel?re." válaszolt halkan ugyanaz az id?s férfi. "De mikor lesz elég? Amikor már kés??"

  Egy újabb hang szólalt meg.

  "Ki kell tiltanunk ?t Glelrun-ból. Nem itt van a helye. Az emberek félnek t?le, Aryn. Ezt te is nagyon jól tudod. Hadd ?rk?dj?n a falakon túl, ha annyira akar. De az emberek k?z?tt nem maradhat."

  Aryn elhallgatott egy pillanatra, tekintete az asztalra szegez?d?tt. Végül megszólalt.

  "Egyel?re nem hozunk végleges d?ntést. A város békéjét szolgálom, de nem siethetünk az ítélettel. Ha Kierg elárulja, amiben hiszünk, akkor én magam fogom kitiltani a városból."

  Néhányan nem voltak elégedettek. De senki sem tiltakozott hangosan.

  A tanácskozás lassan véget ért, a tagok némán szállingóztak kifelé. Aryn egyedül maradt a teremben.

  Vyth a Tanácsterem h?v?s folyosóján állt, amikor halk léptek k?zeledtek m?g?tte. Megfordult, és egy k?zépkorú tanácstagot látott, aki rendszerint csendben figyelte az üléseket, ritkán szólalt fel. Most azonban egyenesen felé tartott.

  "Vyth." szólította meg halkan. "Te tényleg azt hiszed, hogy Amarah még ott van benne?"

  Vyth nem válaszolt. Tekintete a k?padló repedéseit k?vette, mik?zben gondolatai messzire sodródtak.

  Hányszor állt már Kierg mellett, amikor mindenki más ellene fordult. Hányszor mondta ki magában, hogy még mindig ott van benne az, akit egykor ismert. De most... most el?sz?r érezte, hogy a bizonyosság meginog.

  Meddig lehet valakit támogatni szeretetb?l, ha k?zben az a személy egyre távolabb sodródik attól, amiben valaha hitt?

  Vyth felnézett a férfira. Nem volt válasz a szemében.

  A tanácstag egy ideig figyelte, majd bólintott, mintha a csend ?nmagában elárulta volna a gondolatait. Aztán szó nélkül továbbment a folyosón.

  Vyth egyedül maradt, és tudta, hogy bár a h?sége még nem t?rt meg, a kétely már egyre jobban ott van benne.

  Az este lassan leereszkedett Glelrun-ra. A városfal t?vében, egy régi ?rtorony árnyékában Kierg ült. Térde felhúzva, karjait keresztbe fonta rajtuk, tekintete a s?tét, üres utcát pásztázta. A fáklyafény ide már nem ért el, csak a hold halvány ragyogása világította meg ?t.

  Halk lépések k?zeledtek. Nem siet?sek, de határozottak. Kierg nem mozdult, amíg az alak el? nem bukkant a félhomályból. Llyris volt az.

  "Nem számítottam rád." szólalt meg Kierg, szinte k?z?ny?sen.

  Llyris megállt el?tte, és egy ideig csak figyelte. "Csak látni akartam, hogy jól vagy-e."

  Kierg szája sarkában halvány, fáradt mosoly suhant át. "Jól? Ezt kevesen kérdezik mostanában."

  "Nem csoda." vont vállat Llyris. "Amit az emberek látnak, abból amit teszel, nem sok mindent lehet mondani, csak hogy félelmet keltesz bennük."

  "és ez baj?" kérdezte Kierg, felé pillantva. "A félelem m?k?dik. Nem támadnak, nem lázadnak, nem kockáztatnak."

  "Lehet, hogy m?k?dik." bólintott Llyris. "De ha mindenki csak fél t?led, egy id? után nem marad senki, aki melletted állna. Akkor már nem ?rz? vagy, hanem csak árnyéka régi ?nmagadnak."

  Kierg elhallgatott. Tekintete egy pillanatra elrévedt, mintha valami messzi, régi képet látna maga el?tt. Egy olyan id?b?l, amikor a neve még nem félelmet, hanem reményt jelentett. A vonásai enyhültek, de nem szólt semmit.

  "Csak ennyit akartam." mondta végül, és ellépett mell?le.

  Kierg nem állította meg. Csak ült tovább a s?tétben, és bár az arca újra komorrá vált, a szeme mélyén ott bujkált valami, ami nem illett a mostani énjéhez. Talán megbánás. Talán egy régi emlék. Talán mindkett?.

  Az utóbbi hetekben Kierg egyre gyakrabban t?nt el napokra. Senki nem tudta, hová megy, és ? sem adott magyarázatot. Amikor visszatért, nem keresett senkit, nem szólt, csak áthaladt az utcákon, majd újra nyomtalanul elt?nt.

  A lakók már régen úgy érezték, hogy nem tartozik igazán Glelrun-hoz, de most a hosszú távollétek újra gyanút ébresztettek. Az emberek hangja halkabbra váltott, amikor a nevét említették, mintha attól tartanának, hogy valahogy meghallja.

  "Nem tudom, hol járhat ilyenkor..." súgta egy asszony a kútnál, mik?zben korsóját t?lt?tte. "Jobb is, ha nem tudjuk." felelte egy férfi, aki a sorban állt m?g?tte. "Csak bajt hoz az, aki túl sokat firtatja."

  A városban mindenki érezte, hogy Kierg elt?nései nem egyszer? jár?r?zések voltak. Nem úgy mozgott, mint aki a várost védi, hanem mint aki valami egészen más miatt járja az utakat. A bizonytalanság, amit maga után hagyott, lassan átsz?tte Glelrun utcáit.

  Nem vitatták, hogy még itt van valahol. De egyre t?bben hitték, hogy már régen nem k?zéjük tartozik. és ett?l a gondolattól valahogy mindenki nyugtalanabb lett.

  A város vezet?i is hallották a pletykákat. Bár nyíltan nem beszéltek róla, egymás k?z?tt már kimondták, ez az állapot nem maradhat így sokáig.

  Még aznap este Aryn ?sszehívta a legsz?kebb k?r? vezetést. A helyiségben csupán néhányan voltak jelen, k?ztük Vyth, aki a bejárat mellett állt, háttal a hideg falnak.

  Aryn nem sietett megszólalni. Tekintete lassan végigsiklott az arcokon, mintha felmérné, ki mennyire áll készen a k?zelg? beszélgetésre. Odakint a folyosón távoli lépések zaja hallatszott, majd minden elcsendesedett.

  "Nem várhatunk tovább." t?rte meg végül a csendet, hangja halkan, de határozottan csengett. "D?ntést kell hoznunk."

  Senki nem mozdult. A szoba feszült némaságba süllyedt, mintha mindenki érezte volna, hogy amit ma eld?ntenek, az megváltoztatja a k?vetkez? napokat. Vyth tekintete Aryn-re szegez?d?tt, de ? sem szólt. Csak a csend maradt, és a fáklyák halk sercegése, ahogy a k?zelg? d?ntés súlya rátelepedett mindenkire.